Ez itt a vég kezdete. Blogot írunk.
Lássuk csak, mivel ez a blog már második napja létezik, igyekszem magam is bemutatkozni. Mano (igen, így rövid o -val) volnék, illetve vagyok is, levelező fősulis, látens mesterlövész (ne röhögj Szabesz!). Mint azt már Főökör Úr elétek tárta, személyem a kisebbik. Kisebbik ökör, kisebbik emberke. Ő nagy, én kevésbé:). Na ennyit az Ökörkörről.
Ma tüntettek szerte szana széjjel a városban. Dobálás, ordítozás. Átlagos ünnep Magyarországon. Ez volt a napi politikai bejegyzés.
Valójában ez az egész önmegvalósító, idegesítően sok hellyel rendelkező oldal arra hivatott, hogy az ilyen önjelölt grafomán mint mi, kiélje azon vágyát, hogy az utókor (és az NBH:)) számára leírja, mit gondol, mi történik vele. Semmi. Basszus, ilyenkor mi van???
Ha még egyszer kikapcsol a félkövér betű, kibaszom az egészet az ablakon. Mármint a számítógépet.
Szóval itt tartunk, kettőezernyolc március 15.én. Hurrá. Holnap vasárnap.
Szabesz, tied a pálya, kifogytam.
Csóók mindenkinek, jók legyetek!